Köszöntő, a Szociális Munka Napja alkalmából

A Szociális Munka Napja van ma!

Minden kedves kollégának tartalmas, vagy pihenős és feltöltődős napot kivánunk, ugyanis idén először hétköznapra esik a Szociális Munka Napja! Akik dolgoznak, azoknak pedig nyugodt, eseménymentes szolgálatot!

A 4 napja megrendezett konferencián megemlékeztünk az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, és ott azt a megállapítást tettük, hogy a nehézségek ellenére olyan sok erő és pozitív energia van jelen a munkánkban, hogy az ünneplést még a nehézségek sem tudják ellehetetleníteni. 

Sok helyen láthatjuk a következő feliratú pólókat, bögréket, mémeket...stb: " I'm a social worker, what's your superpower?" ( Én szociális munkás vagyok, mi a te szupererőd?). Jól hangzik, ugye? Azonban az élet mindig rámutat arra, hogy bizony emberek vagyunk, akik: elfáradnak, akiknek jólesik ha megdícsérik őket a jól végzett munkájuk során, akik szeretnének jobb körülményeket nem csak a társadalom elesettjei, az ügyfeleik számára, hanem a családjuknak, és saját maguk számára is biztosítani.Tesszük mindezt úgy, hogy a fiatal szakmánk még meg sem erősödött igazán, és máris óriási kihívásokkal küzd, a mindenkori kormányok szociálpolitikája ugyanis nem kedvez a társadalmi szolidarítás erősődésének, amely nélkül nem lehet egészséges és erős egy társadalom sem. Nagyon jó lenne, ha magunkért is megtennénk minimum azt, amit az ügyfeleinkért megteszünk! Állj ki magadért (IS)!

Egy tragédia margójára

A hazai szociális munka és azon belül is a családsegítés egyik meghatározó szakemberének, szakszervezetünk egyik alapítójának, Talyigás Katalinnak az Inárcsi tragédia kapcsán született gondolatait osztjuk meg veletek.

Vas- Turcsányi Andrea szociális munkás emlékére, a szociális munka jelenlegi helyzetéről.

Egy rövid visszatekintés a szakma indulásáról.

Az 1980-as évek a változás éveiben egy maroknyi csapat készült egy új szakma, a szociális munkás szakma meghonosítására Magyarországon: szociális munkások egyetemi képzésére, új intézmények létrehozására: melyek célja többek között a válságba került családok hathatós, sokoldalú megsegítése, úgy, hogy minél gyorsabban változtathassanak életükön, tovább léphessenek a súlyos gondok megoldásában. Amikor elkezdtem ezt a munkát az egyik legelsők között létrejött családsegítő központban, a név -választás meghatározó volt számomra: Esély nevet kapta a VII. kerületi Családsegítő Központ, mert akkor valamennyien hittük, hogy a legfontosabb feladatunk, az esélyek növelése egy jobb életre, sok – sok bonyolult helyzetből való kilábalásra. Együtt dolgoztunk szociális munkások, jogász és pszichológus munkatársak: mai napig 25 év távlatából emlékszem munkaközösségünk minden tagjára, akik megküzdöttek a legnehezebb helyzetekkel: a lakást elvesztőknek otthont, de legalább szállást kerestünk, adósságot segítettünk törleszteni, a munkáját elvesztőknek újra munkát találni, családi tragédiákat megakadályozni, de legalábbis kezelni, éhezőknek, hajléktalanoknak konyhát működtetünk, a gyerekek saját családjuk segítés révén otthonukba maradhassanak. A munkánk nehéz, de reményt keltő volt, mert sikerült partneri kapcsolatot építeni az önkormányzattal, fővárossal ,a kormánnyal , mint az ELTE gyakorlatot oktató intézménye. Viták persze voltak, de figyelmet kaptak az eseteink, és többnyire nem azzal a mondattal zártunk egy-egy esetet, hogy sajnos nem tudunk semmiben segíteni. Precedens értékű megoldások születtek az újonnan alakult intézményekben a szakmában elterjedtek, meghonosodtak, egyre gyakorlottabb és elmélet területén is egyre felkészültebb stábok dolgoztak az egész országban. A képzés, és intézményfejlesztés együtt járt. . A kilencvenes évek közepén adtam át az Esély Család segítő Központ vezetését Tánczos Évának, és 2010-ig minden megszorítás ellenére az egyik legjobb közösségként működött ez és többi valóban kiváló intézmény nemcsak Budapesten, de Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, és kisebb városokban, ahol kiváló szakemberek dolgoztak.

Nincs külön számítás arról , hogy a szociális munka hány család kilakoltatását akadályozta meg, hány család rendezte segítségükkel konfliktusait, mennyien kaptak tényleges támogatást életük jobbra fordulásához, gyerekeik felneveléséhez. A bizonyítás és az érdekvédelem elmaradt. Politikai szinten 2006-t követően elhangzott: a jól-léti politikát fel kell adni, pedig pont erre nem jutott még a korábbi években sem elégséges költségvetési forrás. A szakmai munka lehetősége egyre szigorúbb feltétekhez kötötté vált, hatósági funkciók kerültek előtérbe csökkent a költségvetés. 2010-től a társadalom mélyszegénységbe jutott rétegeninek kitörési lehetőségei tovább csökkentek, a 2. világháborút megelőző politika elvei kerültek középpontba: még az „érdemes szegények segítésére” sincs elegendő eszköz, de szakember sincs, mert a bérek ebben az ágazatban a legalacsonyabbak. Akik mégis megmaradtak a szakmában eszköztelennek, kistelepülésen egyedül dolgoznak, szakmai hátterük kevés, szakmai tudás központok, mint korábban a Forrás Központok, Módszertani Intézetek nincsenek.

Mára az erőszak lett a szimbólum: az elkeseredett ügyfelektől fél a hatóságot képviselő munkatárs, arról kell tudást szereznie, hogyan védheti magát, ha gyereket emel ki a családból, ha nem tud segíteni a családok sorsán, de még temetési segély megszerzésében sem sikeres. Ha nem képes támogatást nyújtani a legkézenfekvőbb helyzetekben, mert a jogszabályok és a munkaeszközök hiányoznak, a kommunikáció ellenségessé válik, s a szakma alapja a bizalom veszett el. Az inárcsi ügyfél bűne nem menthető, de érthető: Négy gyerekkel kilakoltatása, köztük egy fogyatékos kisgyerekkel hajtotta az indulatos tettéig, de kollégánk halála is rendszerbűnre utal: ha korábban tud beavatkozni különböző probléma megoldásokkal : adósságkezeléssel, gyerekek neveléséhez adott támogatással, szállással, gyerekekkel , de legalább a fogyatékos gyerekkel való szakszerű foglalkozással, végrehajtás megakadályozásával. Ha az önkormányzat, a védőnő, az orvos, az ügyfelet védő jogász, a gyerekeket tanító pedagógus, a szociális munkással együtt dolgoznak ki már sokkal korábban beavatkozási célt, ha lenne védőháló a tragédia talán elkerülhető lett volna. Ma arra gondolok, hogy 44 évet, ennyit élt egy szociális munkás: életét adta másokért, miközben árvák maradtak kisgyermekei, ügyfelére börtön vár, s az Ő gyerekei valószínű állami gondozásba kerülnek. Meghalt a szociális munkás, és mindenki helyzete nehezebbé vált Inárcson. Két család gyerekei jövője vált szomorúvá. Rázzon fel ez az eset: küzdjünk a szakma megbecsülésért, a feltételek javításáért, a gyerekek jövőjéért!

Örülünk mi is a 62%-nak, Czibere úr!

Megjelent a kormany.hu-n egy írás, ahol Czibere államtitkár úr büszkén ecseteli, hogy milyen nagyszerű béremeléseket hajtottak végre az ágazatban 2013-óta.

Jól hangzó, 62% béremelést vizionál a közgazdász és társadalompolitikai elemző végzettségű államtitkár. Örülünk, ugye?

Nézzünk a jól hangzó számok mögé. Azt állítja, hogy: "... átlag bruttó bér a 2013-as 144 ezer forintról 2018-ra 233 ezer forintra nőtt..." Nézzük meg a nemzetgazdasági átlagbér alakulását is ebben a két évben. Tegyük hozzá, hogy éves átlagbért januárban nem számol nagyon senki...így mi a 2017-es évvel számolunk, ami azt jelenti hogy a különbség még nagyobb a valóságban idén, mint amit mutatunk most.

Szóval: 2013-ban a nemzetgazdasági átlagbér 230.714 Ft volt, az ágazaté 144.000 Ft. 86.000 Ft-al volt alacsonyabb a szociális ágazat bére mint a nemzetgazdasági átlagbér. Nézzük tovább: 2018-ban 233.000 Ft a szféra átlagbére a közgazdász-államtitkár szerint, a 2017-es nemzetgazdasági átlagbér pedig novemberben 323.000 Ft., a kettő különbsége 90.000 Ft!

Magyarul, kedves kollégák, és kedves Czibere államtitkár úr, nőtt az elmaradásunk, és nem csak ennyivel, hanem többel, mivel 2018-ban a nemzetgazdasági átlagbér is magasabb lesz a 2017 évben mértnél.

Köszönjük a nagy semmit, kedves Balog miniszter úr, és kedves Czibere államtitkár úr!

Kérjük,tiszteljen meg minket azzal, hogy nem hazudik az arcunkba. Itt ugyanis nem történt béremelés, egyszerűen követte a bérünk az emelkedő nemzetgazdasági béreket, ráadásul az olló nyílik! Nem a mi javunkra. A számok nem hazudnak.