Megjegyzések egy törvényjavaslat kezdeményezéséhez

Gyorshír a parlament oldaláról: előterjesztés. Örömteli hír a szociális ágazatban dolgozóknak, hogy a két képviselő - Balog Zoltán és Lázár János - jegyezte törvényjavaslat a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilváníttatná. Ez jól hangzik, hiszen szinte minden ágazati érdekképviseleti szerv követelései között szerepel a béremelés mellett, hogy az erkölcsi megbecsülésünket is fejezze ki a mindenkori kormányzat ezzel a gesztussal. Eddig a jó hír, bár még meg is kellene szavaznia a parlamentnek persze. Azonban a feketeleves a javaslat második felében érkezik, frissen forrón: a törényjavaslat a Közszolgálati Tisztviselők Napját (július 1. ) kiveszi a munkaszüneti napok közül, azzal, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van 1 plusz munkaszüneti napot beiktatni, de ennek költségeit maguknak kell állni. Olyan, mintha összefüggés lenne a két dolog között, pedig nincs. Úgy tűnik, hogy Magyarország annyira szegény, hogy nem engedheti meg magának a központi költségvetés azt, hogy mind a szociális ágazatban dolgozók, mind pedig a közigazgatásban, az állam működtetésében dolgozók meg legyenek tisztelve 1-1 munkaszüneti nappal.

Az sem derül ki, hogy mi történik a kormánytisztviselőkkel, és az meg végképp rejtélyes, miért alázza meg a saját apparátusát e két miniszter kart karba öltve.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szolidáris a köztisztviselőkkel, és a kormánytisztviselőkkel, ezért azt kérjük a két miniszteri posztot is betöltő képviselőtől, hogy vonják vissza a törvényjavaslatuk azon pontjait, amely a közszolgálatban dolgozókat hátrányos helyzetbe hozza!

A Szociális Munka napja van ma

Ma van a Szociális Munka Napja. Két napja, sorozatban negyedszer, konferenciát rendeztünk partnereinkkel e jeles nap alkalmából: konferencia. Fontos témákról beszélgettünk, de az ünneplésre kevés idő jutott. 

Pedig van okunk ünnepelni, hiszen 93.000 ember dolgozik az ágazatban, akik mindent megtesznek azért, hogy a gondjaikra bízott életek, sorsok jobbra forduljanak.

Tesszük ezt nagyon komoly ellenszélben, erkölcsi és anyagi megbecsülés nélkül!

Tesszük ezt olyan társadalmi környezetben, ahol a szolidaritás az elesettekkel mintha kezdene eltűnni az értékek közül!

Tesszük ezt úgy, hogy a szakminisztérium egyik helyettes államtitkára szájából elhangzik olyan mondat, hogy ."..azok élnek utcán, akik ott akarnak élni.."!

Tesszük ezt ott, ahol az ágazat bérezése a miniszterünk szerint "javítandó", ehhez képest az elmaradásunk a közszféra más ágazataihoz képest az ágazati pótlékok ellenére is jelentős (egészségügy, oktatás)!

Tesszük ezt ott, ahol a szervezettség alig 6-7 %-os, miközben látható, hogy azok a szakmák, ágazatok tudnak hatékonyan tárgyalni, ahol komoly sztrájkpotenciál van, vagyis ennek többszöröse a szervezett munkavállalók aránya!

A fentiek alapján azt mondjuk: mindenképpen ünnepeljünk, mert ha ilyen körülmények között is elfogadható, sőt nagyon sok esetben kiemelkedő szakmai munkát végeznek a kollégáink a szociális gondozótól a több diplomás szociális szakemberekig, akkor bizony van okunk ünnepelni! De ha nem leszünk jobbak a saját érdekeink, és így az egész szakma érdekeinek érvényesítésében, akkor lehet, hogy a jövőben még ennyi okunk sem lesz ünnepelni.

Ez rajtunk múlik!

 

Pár gondolat a Semmelweis nap és a Köztisztviselők napja alkalmából

Ma két, a közszolgálatban dolgozó munkavállalói réteg ünnepnapja van. A SZÁD nevében üdvözöljük és elismerésünket tolmácsoljuk az egészségügyben dolgozó kollégáknak a Semmelweis nap alkalmából, valamint szintén elismerésünket fejezzük ki a köztisztviselőknek és kormánytisztviselőknek, mert a mai nap a köztisztvielők és kormánytisztviselők napja is!

Örömünkbe némi üröm vegyül, mivel létezik ugyan a Szociális Munka Napja, azonban jobb esetben díjakat adnak át néhány kollégának, de a szociális ágazatban dolgozó 90.000 ember nagy része semmit nem érez, és semmit nem kap a jeles nap alkalmából. 

A SZÁD ezért az alábbiakat követeli:

Az erkölcsi megbecsülésünk kinyilvánításaként, a Szociális Munka Napja (november 12-e) legyen a Semmelweis naphoz és a Köztisztviselők napjához hasonlóan munkaszüneti nap az ágazatban dolgozók számára!

Bemutatkoznak tisztségviselőink (3.rész)

Köves Ferenc vagyok, Pécsett születtem 1971-ben, jelenleg Budakalászon élek a családommal. Szociálpedagógus vagyok, 1994 óta dolgozom szociális területen. A kilencvenes évek közepén, az akkor formálódó szociális szakmában droghasználó fiatalokkal kezdtem munkámat, majd hajléktalanellátásban dolgoztam egy átmeneti szállón, illetve utcai szociális munkásként Pécsett. Ezek után barátaimmal létrehoztunk egy droghasználó fiatalokkal foglalkozó egyesületet, ahol nappali ellátást, telefonos segélyszolgálatot, prevenciós programokat, utcai szociális munkát, és – az országban az elsők között – tűcsere programot működtettünk. Az egyesület elnökeként a gyakorlati munka mellett vezetői feladatokat is elláttam: szakmai programot dolgoztam ki, pályázatokat írtam, kapcsolatot tartottam az önkormányzattal, társszervezetekkel. 

Budapestre költözésem után a továbbiakban is dolgoztam droghasználókkal, és  a hajléktalanellátásban is, valamint tettem egy kis kitérőt és a VIII. kerületi Gyermekjóléti Szolgálatnál belekóstoltam  gyermekvédelembe is. Emellett prevenciós programokban vettem részt, illetve tréningeket, esetmegbeszélő csoportokat tartottam és tartok szakembereknek. Jelenleg a Budapesti Módszertani Központ és Intézményeinél, mint szociális és mentálhigiénés munkatárs dolgozom – itt ügyeleti munkát végzek és csoportfoglalkozásokat tartok az ügyfeleknek.

A szakszervezeti mozgalommal 2011-ben kerültem kapcsolatba, amikor beléptem a SZTDSZ-be és megalapítottuk munkahelyemen, a BMSZKI-ban az alapszervezetünket, melynek titkárává választottak. 2013-ban elnökségi tagnak választott a kongresszus. Elnökségi tagként a határozott érdekképviseleti fellépést, és a szakszervezet érdekképviseleti funkciójának szakmai funkciókkal való bővítését tartottam a két legfontosabb célomnak. E célok megvalósításának egyik példája a nagy sikerű, a Szociális Munka Napja alkalmából szervezett, több mint 400 fős szakmai konferenciánk 2013-ban és 2014-ben, melynek szervezésében 2015-ben már a SZÁD színeiben vettem részt.

A szakszervezetek jelenlegi helyzete Magyarországon kritikus, hiszen a szocializmusból örökölt mechanizmusok alapján működve, az elmúlt 25 év alatt elvesztették tagságuk több mint felét. Saját példaként elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy mindig is élénken érdekelt a magunkért és kollégáinkért való kiállás, korábban nem tudtam arról, hogy hazánkban több, a szociális ágazatban dolgozókat tömörítő szakszervezet is létezik, ráadásul ezek közül az egyik pont a munkahelyemen. Nem mehetünk el a kérdés mellett, hiszen a szociális ágazat érdekérvényesítő képessége sokkal gyengébb, mint a rokon szakmákban.

Az általam elképzelt szakszervezet nem a nevében, hanem a napi működésében demokratikus, a kollégák érdekeinek képviselete mellett társadalompolitikai és szakmai kérdésekben is állást foglal. Olyan szakszervezetet szeretnék, ahol a vezetőknek élő, napi kapcsolata van az alapszervezetekkel, hogy a lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani számukra a munkáltatóval folytatott egyeztetéseik során. Célom továbbá, hogy határozottabban és egyértelműbben lépjünk fel a szociális szakma anyagi és erkölcsi megbecsülésének érdekében és gyorsabban reagáljunk az ágazatot érintő kormányzati döntésekre, tervezetekre. A fenti okok és a vázolt célok elérése hívta életre a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetét (SZÁD) melynek elnöke vagyok.

Videók a Szociális Munka napjáról

Már egy ideje elérhetőek a videók a Szociális Munka Napja 2015 elnevezésű konferenciánkról, most itt egy csokorban tekintheti meg mindenki, az is, aki nem tudott ott lenni velünk.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének javaslata a szociális terület bérrendezésére

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének javaslata a szociális terület bérrendezésére

Jelen iromány egy a lehetséges irányok közül, ami a közszolgáltatásban dolgozók bérrendezésére tett javaslatokat illeti. Javaslatunk alátámasztására, mindenekelőtt összehasonlítottuk a 3 legnagyobb humán szakmacsoport (oktatás, egészségügy, szociális ágazat) 2016-os bértábláit.

A szociális ágazat 2013-ban indított tárgyalásokat a kormánnyal, a bérek rendezésének igényével. Akkor megfogalmazódott, hogy az egészségügyi bértábla elérése legyen a minimum célkitűzés, és sajnos ebben is maximalizálódott a bérigény a későbbiek során megalakult Szociális Ágazati Sztrájkbizottság követelései között. Páran már akkor is látták, de a mai bérviszonyokat elemezve mindenki láthatja, hogy ez a követelés nagyon alatta maradt a tényleges igényeknek, és az alacsony presztízsű szakmánkat ismét az egészségügy mostohagyermekeként kezelte.

Mertünk szerények lenni.

Bérrendezési javaslatunk alátámasztására elkészítettük az oktatási, az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozók bruttó béreit összehasonlító diagramokat. Az ábrák a besorolás szerint járó bruttó összegeket mutatják, nem számoltunk a műszak - és munkahelyi pótlékokkal, valamint egyéb az egyes munkáltatók által biztosított juttatásokkal. Tartalmazzák azonban az ágazati pótlékokat.

A középfokú végzettségűek tekintetében (mi a D kategóriát választottuk ki az összehasonlításra, mert a pedagógusok esetében egy kategória van a középfokú végzettségűeknek, ellentétben a többi Kjt. hatálya alá tartozó közalkalmazottal)jól látható, hogy ez a kategória az egészségügyben dolgozók számára valamivel magasabb bérszínvonalat jelent a szociális szféra béreihez képest, míg a pedagógusok bére minimálisan 8.000-10.000 Ft-tal haladja meg a két ágazatét.

Kicsit más a helyzet a főiskolai végzettségek esetében, ahol a szociális ágazat bruttó bérei valamivel magasabbak, mint az egészségügyé, de itt az eltérés néhány ezer forintot jelent a kategóriák nagy részében a mi javunkra. A pedagógusok itt is toronymagasan elhúznak mindkét ágazathoz képest, van olyan besorolás, ahol akár bruttó 88.000 Ft-tal, de minimálisan bruttó 30.000 Ft-tal magasabb a pedagógusok fizetése már a pedagógus I. kategóriában is, főiskolai végzettség esetében.

Az egyetemi végzettségeket áttekintve láthatjuk, hogy itt már a szociális ágazat magasabb bruttó bérre számíthat, mint az egészségügy hasonló végzettségű szakemberei. (Az orvosokat ebbe nem számoltuk bele, mivel ők külön táblával rendelkeznek, ami jóval magasabb bérezést jelent, mint az egészségügy szakdolgozói bértábla.) A pedagógusbérekhez viszonyítva az egyetemet végzett szociális munkások bérét, minimálisan bruttó 37.000 Ft előnye van a pedagógusoknak.

Egyes újságok, hírportálok a KSH-ra hivatkozva olyan adatokat közöltek, amelyek irreálisan alacsony szintűnek, a minimálbérnél alig magasabbnak (nettó 71.000 Ft-nak) mutatták be a teljes szociális szakma 2015-ös átlagos munkabérét, és ezt szociális szakemberek és érdekvédők is valós adatnak tekintették. Szakszervezetünk megkereste a KSH-t és Költségvetési Felelősségi Intézetet, hogy segítsenek értelmezni a szociális ágazat nettó átlagbéréről a médiában közölt adatokat. Mindkét szervezet válaszolt, és részletes táblázatot bocsátott rendelkezésünkre.

A közölt adatokból nyilvánvaló, hogy ez a szám a közfoglalkoztatottak bére miatt ennyire alacsony, ugyanis szinte minden közfoglalkoztatottat ide számoltak, azaz azt is, aki egy önkormányzatnál takarított, árkot ásott stb., azaz semmiképpen nem szociális területen dolgozott. Az így kalkulált átlagbért nagy mértékben torzítja a közfoglalkoztatottak száma, mely közel másfélszerese a szociális területen dolgozók számának. A közfoglalkoztatottak nélküli nettó átlagbér a szociális területen 110.000 Ft körül mozgott 2015 második felében, amely még mindig jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagbértől!

Nézzük, hogy mennyi az átlagbér nemzetgazdasági szinten: a bruttó átlagkereset 258.300 Ft volt 2015 végén (KSH). Ehhez képest a szociális szférában főiskolai diplomával sem lehet elég hosszú ideig dolgozni ahhoz, hogy a jelenlegi tábla szerint – a 2015-ben kiharcolt szociális ágazati, valamint kiegészítő pótlékkal együtt! – a munkabér elérje a bruttó 240.000 Ft-ot! Középfokú végzettségű kollégáink pedig ennek csak a töredékét tudják megkeresni nyugdíjas korukig, D kategóriában 42 év munka után bruttó 179.204 Ft-ot. Nem mellékes, hogy a pedagógusok főiskolai diplomával 18 év után már megközelítik, pár száz forinttal elmaradva a nemzetgazdasági átlagbér összegét.

A nettó átlagbér nemzetgazdasági szinten, az adókedvezmények nélkül nettó 160.800 Ft. Ezt sem az egészségügyi, sem a szociális ágazat nem közelíti meg. Ugyan a szociális terület bérei többé-kevésbé elérik az egészségügyi bértábla számait, elmaradásunk meglehetősen nagy: megközelítőleg csak nemzetgazdasági átlagbér 69%-át visszük haza átlagosan.Állami alkalmazottakként, a közszféra munkavállalóiként emlegetett dolgozói tömegek, a jelenleg használatos terminus szerint a „nemzet közszolgái” titulust érdemelhetnék, legyenek akár pedagógusok, ápolók, szociális munkások vagy épp könyvtárosok.

Mi is lenne az a bérkövetelés, amivel a szociális ágazat, vagy akár a pedagógusok elégedettek lennének? Mi legyen az a közös nevező, amivel a jelenleg külön-külön tárgyaló/harcoló érdekképviseletek akár egyet is érthetnének?

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének javaslata a következő: legyen egy egységes,a közszolgáltatásokat, közfeladatokat ellátó munkavállalókra vonatkozó irányelv, amely alapján az adott szféra átlagbére ne legyen alacsonyabb a mindenkori nemzetgazdasági átlagbérnél. Ezen túl, az egyes szakmák speciális helyzetét figyelembe vevő tényezők (pszichoszociális ártalmak, fizikális megterhelés, stb.) alapján legyenek differenciálva az egyes ágazatokban a pótlékok, valamint az alapfizetések minden egyes kategóriában haladják meg a minimálbér összegét legalább 30 %-al, azaz a közfeladatot, közszolgálatot ellátó alkalmazottak, legyenek azok állami, önkormányzati, egyházi, non-profit szervezeteknél alkalmazásban állók, ne nyomorogjanak! Követelésként megfogalmazhatjuk, hogy a nemzetgazdasági átlagbért érje el azoknak a fizetése, akiknek a munkáltatója közvetlenül, vagy akár feladatátadással az állam!

Bemutatkoznak tisztségviselőink (2.rész)

Flaskár Melinda vagyok, 1981-ben születtem Bonyhádon. Az általános és a középiskola elvégzése után kerültem Budapestre, ahol 2003-ban liturgiatörténet-előadó, 2004-ben pedig szociális munkás szakon szereztem kitüntetéses főiskolai diplomát. Emellett dolgoztam különböző civil szervezeteknél hajléktalan családokkal, hajléktalan rehabilitációban, majd felnőtt értelmi sérültekkel.

A munka mellett mindig fontos volt számomra, hogy képezzem magam, ezért folyamatosan tanultam. 2006-ban szociálpolitikus kiegészítő levelező szakon szerzetem egyetemi diplomát, 2008-ban pedig kultúratörténet szakon. 2008-ban megszületett gyermekem Ede, aki most első osztályos. Ezt követően elvégeztem az ELTE TÁTK Társadalomtudományi Doktori Iskola Szociológia szakát Szociálpolitika szakterületen. Idén októberében védtem meg a disszertációt, doktori diplomám nemsokára kézhez kapom. A Doktori Iskola mellett tanítottam egy-egy évet a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, majd az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen. Közben folyamatosan dolgoztam a hajléktalanellátás területén, mint szociális és mentálhigiénés munkatárs. A szociális munkában találtam meg valódi hivatásom, ezért amikor Magyar Vöröskeresztben három és fél év tapasztalatot követően megbízott intézményvezetőnek neveztek ki, elkezdtem tevékenykedni a Bischitz Johanna Integrált Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központjában családgondozóként. Jelenleg ugyanitt tanácsadóként dolgozom.
A négy diploma és doktori fokozat ellenére úgy érzem megmaradtam egyszerű embernek, szociális munkásnak. Vidékről jöttem fel a nagyvárosba, szüleim egyszerű munkásemberek: édesanyám varrónő, édesapám vasbetonszerelő.
Éppen ezért a szociális szférán belül is a kétkezi munkát végző kollégák, gondozónők, technikai dolgozók problémáira vagyok a legérzékenyebb.
Ahogy a tanárok és az egészségügyi dolgozók kiharcolták a tisztességes bérezést nekünk is jogunk van ehhez. A szakszervezetek eddigi próbálkozásai kudarcot vallottak, illetve nem hoztak elég eredményt, ezért döntöttünk úgy, hogy egy új, dinamikus, az eddigieknél az érdekeinket erőteljesebben képviselő szakszervezetet hozunk létre. A szakszervezetünkben titkári pozícióra jelöltek és választottak meg.

Bemutatkoznak tisztségviselőink (1. rész)

Bai Béláné, Melitta vagyok, 45 éves, 25 éve házasságban élek, 2 egyetemista gyermekem van (orvosi és műszaki egyetem).
Szabadidőmben sokat sportolok, kirándulásokat szervezek, állandóan igyekszem mozgásban és jó társaságban lenni.
Érdeklődöm a természetes gyógymódok és életmód iránt.
A környezetemben rászorulókon mindig a legjobb tudásom szerint segítek.
A szociális ágazat iránti érzékenységet az anyatejjel szívtam magamba. Édesanyám 40 évig dolgozott ápolást-gondozást nyújtó fogyatékosokat ellátó intézményben, és alapító tagja volt a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének. 

Már gyermekkoromtól ismerem a közeget, ami mára az életem része.
Képesített postaüzemi forgalomellátóként érettségiztem, és rövid szakmai pályafutás után 1989-ben a Bonyhádi Szakosított Szociális Otthonban helyezkedtem el adminisztrátorként. 

Később a munkaköröm többször változott; ápoló, költőpénzkezelő lettem, és végül megtaláltam hivatásomat a mozgásterápiában.
Folyamatosan képezem magam a változó igények szerint, vagy az egyéni érdeklődésem miatt.
Szakszervezeti munkában 6 évig vettem részt titkárként az Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetében 2015 februárjáig, 1 évig a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozatában tevékenykedtem.
2015. január 22.-e óta alapító tagként a SZÁD elnökségi tagja vagyok.
Helyzetemből adódóan és az aktuális politikát tekintve én elsősorban az egyéni és kiscsoportos érdekvédelemre helyezem a hangsúlyt, hogy szűkebb környezetemben tudjak segíteni a kollégákon.
Az országos problémák megoldására mindenképpen többrétű, sokféle szociális területről érkező, különböző látókörű és képességű kollégák összefogására van szükség.

Tudom, hogy képesek vagyunk problémákat megoldani, és nagy dolgokat végrehajtani; ha mindenki képességeit és erősségeit felhasználva részt vesz a munkában.