2015. november 28., szombat

A nemzet pótlékai


Kettős érzéssel olvastuk a hírt, hogy 2016-ban is folyósítják a szociális ágazatban dolgozók számára megállapított bérpótlékot, illetve bérkiegészítést.
Egyrészt örvendetes a kormányzat azon törekvése, hogy ne csak elviekben ismerje el munkánkat, hanem fontosnak tartsa a szakmánkban dolgozók anyagi megbecsülését is. Másrészt mélységesen csalódottak vagyunk, az alábbiak miatt:

Megalázó az ágazati bérpótlék alacsony mértéke, valamint a bérkiegészítés további folyósításának módja, miszerint az ágazatban dolgozók közel 1/3-a (főként a technikai dolgozók) továbbra sem részesül abból.
A pótlékok a kormányzat által korábban a „nemzet erőforrásainak” nevezett szociális szakemberek számára csak a bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot erősítik. Amennyiben valódi bérfejlesztés történt volna, akkor nem lenne szükség arra, hogy november 24-én bejelentsék azt, ami természetes kellene, hogy legyen: az elvégzett munkájukért a munkavállalók megkapják a bérüket!

Sajnálatos, de úgy tűnik, a „nemzet erőforrásainak” hivatástudata pótlékolással és kiegészítésekkel ismerszik el. Nemhiába a területen tapasztalható magas fluktuáció, és a szektorból való elvándorlás.

Mit is jelent ez számunkra, az ágazatban dolgozók számára hosszabb távon?
Az egy életen át végzett áldozatos és elhivatott szakmaisággal párosuló életút után a nyugdíjellátás olyan bérek után jár, ahol az alapbér egy diplomás pályakezdő esetében nem éri el bruttó 130.000 Ft-ot, és egy 20 éve dolgozó diplomás szakember alapbére sem éri el a bruttó 150.000 Ft-ot.
A technikai dolgozók és a szakképzett, de nem diplomás szakemberek bérének esetében a helyzet szintén katasztrofális. Sokan alapbérként a minimálbért kapják, akár 10-15 év munkaviszony után is, a szakképzett dolgozók pedig a garantált bérminimumot, sőt a kategória ugrás során az alapbérük nem nő.

Véleményünk szerint elengedhetetlen a közszolgálatban (szociális ágazat, oktatás, egészségügy, kultúra) dolgozók egységes, igazságos és összehangolt bérfejlesztése, mely a mindenkori minimálbér és garantált bérminimumhoz való indexálással minimum inflációkövető, a szakemberek valódi megbecsüléséről szól, amely figyelembe veszi és ellentételezi a szektorban dolgozókat érő, az átlagosnál magasabb pszichoszociális kockázatokat is.

Ezért kérjük a Kormányt, tegyen meg mindent azért, hogy a méltánytalan pótlékok helyett tisztességes bérrendezésre kerüljön sor a szociális ágazatban, és a közszolgáltatásban dolgozó több százezer munkavállalóra (oktatás, egészségügy, kultúra) is terjessze ki a méltányos bérfejlesztést.



Budapest, 2015. november 27.  
SZÁD - Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete