Köszöntés a Szociális Munka napja alkalmából

A Szociális Munka Napja van ma.

Sok szeretettel köszöntök minden egyes kollégát, e jeles nap alkalmából! Azokat is, akik jól megérdemelten pihenéssel töltik a mai napot, és azokat is, akik ma is, mint minden egyes nap dolgoznak. A mi szakmánk, hivatásunk ugyanis megköveteli azt, hogy az ellátottak, ügyfelek érdekében ne legyen különbség a hétköznapok és az ünnepnapok között. Ezt választottuk, tudtuk.

Ezzel együtt azt is tudjuk, hogy óriási energiát fektet minden egyes kollégánk abba, hogy a lehető legjobbat nyújtsa a segítségre, támogatásra szorulóknak. Nem helyettesíti a mi köszöntésünk az állam elismerését, legyen az erkölcsi vagy anyagi természetű, de mindenképpen köszönjük nektek, hogy jelen körülmények közepette is ott álltok a helyeteken! 2020-ban nem csak ez az egy nap a miénk. Márciustól napjainkig olyan körülmények között kell helyt állnunk, - és tesszük is- amire kevés példát tudunk mutatni az Európai unión belül. A Covid19 járvánnyal összefüggő krízishelyzetek kezelését, megoldását a főként a nagyon veszélyeztetett bentlakásos intézményekben a munkavállalók viszik el a hátukon, sokszor minimális segítséggel, késve érkező rendeletekkel, minimális, vagy nem megfelelő védőfelszerelésekkel. Köszönjük nektek! Természetesen minden szakterület dolgozóit érinti a járványhelyzet, köszönjük a helytállást! Köszönjük a kreatív, innovatív ötleteiteket is, mellyel a napi munkavégzést segítő megoldásokat találtatok a krízishelyzetben.

Mi, akik nem csak szociális szakemberek, hanem érdekvédelmi szervezetekben dolgozók is vagyunk, azt tudjuk ígérni, hogy továbbra is mindent megteszünk azért, hogy mind a kormányzat, mind a közvélemény értesüljön arról, hogy milyen áldozatos, és hősies munkát végzünk! Ehhez azonban Ti is kelletek. A bátorságotok, az aktivitásotok. Ha nem féltek a Covidtól, akkor ne féljetek kiállni magatokért, és egymásért sem! A mi hivatásunk erről is kell, hogy szóljon.

A szociális ágazati sztrájkkövetelések és egyéb állatfajták

Mivel nagyon sokan értetlenkedve figyelik az elmúlt hónapok történéseit, szervezéseit, ezért arra gondoltam, hogy kicsit összefoglalnám, hogy ki kicsoda és milyen követelésekkel állt elő az elmúlt időszakban a szociális ágazat bérrendezésének, és úgy általában a helyzet javításának érdekében.

A múlt századig nem mennék vissza, de azért érdemes visszaugrani az időben egy kicsit, viszont ezt fordított időrendben teszem.

A jelen. Az  MKKSZ és a SZÁD 2019 januárjában 12 pontos szociális ágazati követelést fogalmazott meg, melyből 11 pont az, ami  munkavállalókat érdemben érinti: 12 pont. A követelések nyomatékosítására, 2019.03.14-re sztrájkot hirdettünk.
Mivel a kormány képviseletében az EMMI tárgyalásokat kezdett a 2 kezdeményező szakszervezettel,és az MSZ EDDSZ-el ezért a sztrájkfelhívást felfüggesztettük. Ezen tárgyalásokon 2 időpontot vállalt a kormány, az egyiket az ágazati kollektív szerződés feltételeinek kidolgozására, a másikat pedig egy komplex bérrendezés beterjesztésére vállalták.

A jelen és közelmúlt. SZÁÉF: szociális ágazati érdekegyeztető fórum, rendszeresen összeülő tanácskozás, melyen 3 a szociális ágazatban reprezentatív szakszervezet: BDDSZ (bölcsődei dolgozók), MKKSZ (szociális tanáccsal rendelkezik, köztisztviselőket,közalkamazottakat tömörít), PSZ(pedagósusok) mint a munkavállalói szerveztek képviselői, a munkáltatói oldalról az SZGYF, az egyházak, valamint a kormány képviselői a tagjai. Tevékenységéről a nyilvánosság nem sokat tud.

A múlt: Szociális Ágazati Sztrájkbizottság és SZÁDEMBIZ,: itt 2013-ban alakította több szakszervezet, BDDSZ, SZTDSZ, SZMDSZ, Autonóm Területi Szakszervezet, Szociális Dolgozók Munkástanácsa, és a 3SZ...stb. egy alkalommal tettek közzé sztrájkfelhívást, és 2016.04.20-án le is zajlott az ágazati sztrájk.  A sztrájkbizottság nem oszlott fel azóta sem. Az alapító szakszervezetek nem csatlakoztak és tagságukat sem mozgósították a 2019.03.14-i sztrájkhoz, illetve a 12 pontos sztrájkkövetelésekhez. Ellenben csatlakoztak az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottsághoz, és annak 5 pontjához:5 pont , melynek első pontja szó szerint egyezik meg a 12 pontos sztrájkövetelés első pontjával.
2016 év végén az MKKSZ szociálisok is sztrájkot hirdettek, ahol 30%-os bérkövetelést valamint a szociális munka napja munkaszüneti nappá nyilvánítását követelték.Sztrájkra nem került sor.
A két sztrájkbizottság működésének eredménye lehet-bár ezt a mindenkori kormány sosem ismerte be, és igazi egyeztetés nem is volt, a szociális ágazati pótlékok rendszere.
A SZÁD 2016 tavaszán kérte felvételét a Szociális Ágazati Sztrájkbizottságba, azonban indoklás nélkül elutasították.

A régmúlt: 2004-ben az EDDSZ, akkor még egészségügyi szakszervezet hirdetett sztrájkot, és a követeléseit a szociális ágazatra is kiterjesztette, és a későbbiekben a nevét is megváltoztatta MSZ-EDDSZ-re. elnökük elmondása szerint 15 éve tartanak fent sztrájkbizottságot, de a sztrájkot nem tartja jó megoldásnak.

Egy biztos,a fentiekből, és a 6 illetve 15 év alatt elért "eredményekből" az látszik, az ágazat csak akkor érhet el valós, érzékelhető eredményeket, ha összefogást és erőt tud felmutatni. Ehhez persze kelletek ti is, mert a szakszervezetek erejét a tagjai adják.

Köszöntő, a Szociális Munka Napja alkalmából

A Szociális Munka Napja van ma!

Minden kedves kollégának tartalmas, vagy pihenős és feltöltődős napot kivánunk, ugyanis idén először hétköznapra esik a Szociális Munka Napja! Akik dolgoznak, azoknak pedig nyugodt, eseménymentes szolgálatot!

A 4 napja megrendezett konferencián megemlékeztünk az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, és ott azt a megállapítást tettük, hogy a nehézségek ellenére olyan sok erő és pozitív energia van jelen a munkánkban, hogy az ünneplést még a nehézségek sem tudják ellehetetleníteni. 

Sok helyen láthatjuk a következő feliratú pólókat, bögréket, mémeket...stb: " I'm a social worker, what's your superpower?" ( Én szociális munkás vagyok, mi a te szupererőd?). Jól hangzik, ugye? Azonban az élet mindig rámutat arra, hogy bizony emberek vagyunk, akik: elfáradnak, akiknek jólesik ha megdícsérik őket a jól végzett munkájuk során, akik szeretnének jobb körülményeket nem csak a társadalom elesettjei, az ügyfeleik számára, hanem a családjuknak, és saját maguk számára is biztosítani.Tesszük mindezt úgy, hogy a fiatal szakmánk még meg sem erősödött igazán, és máris óriási kihívásokkal küzd, a mindenkori kormányok szociálpolitikája ugyanis nem kedvez a társadalmi szolidarítás erősődésének, amely nélkül nem lehet egészséges és erős egy társadalom sem. Nagyon jó lenne, ha magunkért is megtennénk minimum azt, amit az ügyfeleinkért megteszünk! Állj ki magadért (IS)!

Egy tragédia margójára

A hazai szociális munka és azon belül is a családsegítés egyik meghatározó szakemberének, szakszervezetünk egyik alapítójának, Talyigás Katalinnak az Inárcsi tragédia kapcsán született gondolatait osztjuk meg veletek.

Vas- Turcsányi Andrea szociális munkás emlékére, a szociális munka jelenlegi helyzetéről.

Egy rövid visszatekintés a szakma indulásáról.

Az 1980-as évek a változás éveiben egy maroknyi csapat készült egy új szakma, a szociális munkás szakma meghonosítására Magyarországon: szociális munkások egyetemi képzésére, új intézmények létrehozására: melyek célja többek között a válságba került családok hathatós, sokoldalú megsegítése, úgy, hogy minél gyorsabban változtathassanak életükön, tovább léphessenek a súlyos gondok megoldásában. Amikor elkezdtem ezt a munkát az egyik legelsők között létrejött családsegítő központban, a név -választás meghatározó volt számomra: Esély nevet kapta a VII. kerületi Családsegítő Központ, mert akkor valamennyien hittük, hogy a legfontosabb feladatunk, az esélyek növelése egy jobb életre, sok – sok bonyolult helyzetből való kilábalásra. Együtt dolgoztunk szociális munkások, jogász és pszichológus munkatársak: mai napig 25 év távlatából emlékszem munkaközösségünk minden tagjára, akik megküzdöttek a legnehezebb helyzetekkel: a lakást elvesztőknek otthont, de legalább szállást kerestünk, adósságot segítettünk törleszteni, a munkáját elvesztőknek újra munkát találni, családi tragédiákat megakadályozni, de legalábbis kezelni, éhezőknek, hajléktalanoknak konyhát működtetünk, a gyerekek saját családjuk segítés révén otthonukba maradhassanak. A munkánk nehéz, de reményt keltő volt, mert sikerült partneri kapcsolatot építeni az önkormányzattal, fővárossal ,a kormánnyal , mint az ELTE gyakorlatot oktató intézménye. Viták persze voltak, de figyelmet kaptak az eseteink, és többnyire nem azzal a mondattal zártunk egy-egy esetet, hogy sajnos nem tudunk semmiben segíteni. Precedens értékű megoldások születtek az újonnan alakult intézményekben a szakmában elterjedtek, meghonosodtak, egyre gyakorlottabb és elmélet területén is egyre felkészültebb stábok dolgoztak az egész országban. A képzés, és intézményfejlesztés együtt járt. . A kilencvenes évek közepén adtam át az Esély Család segítő Központ vezetését Tánczos Évának, és 2010-ig minden megszorítás ellenére az egyik legjobb közösségként működött ez és többi valóban kiváló intézmény nemcsak Budapesten, de Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, és kisebb városokban, ahol kiváló szakemberek dolgoztak.

Nincs külön számítás arról , hogy a szociális munka hány család kilakoltatását akadályozta meg, hány család rendezte segítségükkel konfliktusait, mennyien kaptak tényleges támogatást életük jobbra fordulásához, gyerekeik felneveléséhez. A bizonyítás és az érdekvédelem elmaradt. Politikai szinten 2006-t követően elhangzott: a jól-léti politikát fel kell adni, pedig pont erre nem jutott még a korábbi években sem elégséges költségvetési forrás. A szakmai munka lehetősége egyre szigorúbb feltétekhez kötötté vált, hatósági funkciók kerültek előtérbe csökkent a költségvetés. 2010-től a társadalom mélyszegénységbe jutott rétegeninek kitörési lehetőségei tovább csökkentek, a 2. világháborút megelőző politika elvei kerültek középpontba: még az „érdemes szegények segítésére” sincs elegendő eszköz, de szakember sincs, mert a bérek ebben az ágazatban a legalacsonyabbak. Akik mégis megmaradtak a szakmában eszköztelennek, kistelepülésen egyedül dolgoznak, szakmai hátterük kevés, szakmai tudás központok, mint korábban a Forrás Központok, Módszertani Intézetek nincsenek.

Mára az erőszak lett a szimbólum: az elkeseredett ügyfelektől fél a hatóságot képviselő munkatárs, arról kell tudást szereznie, hogyan védheti magát, ha gyereket emel ki a családból, ha nem tud segíteni a családok sorsán, de még temetési segély megszerzésében sem sikeres. Ha nem képes támogatást nyújtani a legkézenfekvőbb helyzetekben, mert a jogszabályok és a munkaeszközök hiányoznak, a kommunikáció ellenségessé válik, s a szakma alapja a bizalom veszett el. Az inárcsi ügyfél bűne nem menthető, de érthető: Négy gyerekkel kilakoltatása, köztük egy fogyatékos kisgyerekkel hajtotta az indulatos tettéig, de kollégánk halála is rendszerbűnre utal: ha korábban tud beavatkozni különböző probléma megoldásokkal : adósságkezeléssel, gyerekek neveléséhez adott támogatással, szállással, gyerekekkel , de legalább a fogyatékos gyerekkel való szakszerű foglalkozással, végrehajtás megakadályozásával. Ha az önkormányzat, a védőnő, az orvos, az ügyfelet védő jogász, a gyerekeket tanító pedagógus, a szociális munkással együtt dolgoznak ki már sokkal korábban beavatkozási célt, ha lenne védőháló a tragédia talán elkerülhető lett volna. Ma arra gondolok, hogy 44 évet, ennyit élt egy szociális munkás: életét adta másokért, miközben árvák maradtak kisgyermekei, ügyfelére börtön vár, s az Ő gyerekei valószínű állami gondozásba kerülnek. Meghalt a szociális munkás, és mindenki helyzete nehezebbé vált Inárcson. Két család gyerekei jövője vált szomorúvá. Rázzon fel ez az eset: küzdjünk a szakma megbecsülésért, a feltételek javításáért, a gyerekek jövőjéért!

Örülünk mi is a 62%-nak, Czibere úr!

Megjelent a kormany.hu-n egy írás, ahol Czibere államtitkár úr büszkén ecseteli, hogy milyen nagyszerű béremeléseket hajtottak végre az ágazatban 2013-óta.

Jól hangzó, 62% béremelést vizionál a közgazdász és társadalompolitikai elemző végzettségű államtitkár. Örülünk, ugye?

Nézzünk a jól hangzó számok mögé. Azt állítja, hogy: "... átlag bruttó bér a 2013-as 144 ezer forintról 2018-ra 233 ezer forintra nőtt..." Nézzük meg a nemzetgazdasági átlagbér alakulását is ebben a két évben. Tegyük hozzá, hogy éves átlagbért januárban nem számol nagyon senki...így mi a 2017-es évvel számolunk, ami azt jelenti hogy a különbség még nagyobb a valóságban idén, mint amit mutatunk most.

Szóval: 2013-ban a nemzetgazdasági átlagbér 230.714 Ft volt, az ágazaté 144.000 Ft. 86.000 Ft-al volt alacsonyabb a szociális ágazat bére mint a nemzetgazdasági átlagbér. Nézzük tovább: 2018-ban 233.000 Ft a szféra átlagbére a közgazdász-államtitkár szerint, a 2017-es nemzetgazdasági átlagbér pedig novemberben 323.000 Ft., a kettő különbsége 90.000 Ft!

Magyarul, kedves kollégák, és kedves Czibere államtitkár úr, nőtt az elmaradásunk, és nem csak ennyivel, hanem többel, mivel 2018-ban a nemzetgazdasági átlagbér is magasabb lesz a 2017 évben mértnél.

Köszönjük a nagy semmit, kedves Balog miniszter úr, és kedves Czibere államtitkár úr!

Kérjük,tiszteljen meg minket azzal, hogy nem hazudik az arcunkba. Itt ugyanis nem történt béremelés, egyszerűen követte a bérünk az emelkedő nemzetgazdasági béreket, ráadásul az olló nyílik! Nem a mi javunkra. A számok nem hazudnak.

Az 51. hét embere a Civil Rádióban

Egy kis rádió ajánló következik:

A Hét embere a Civil Rádió ( online itt )117 perc műsorában Köves Ferenc, hétfőtől péntekig minden nap. Köves Feri, mint szociális szakember és mint a SZÁD elnöke beszél érdekvédelemről, bérhelyzetről, állami felelősségvállalásról, társadalmi szolidaritásról, szakmai kérdésekről, elsősorban saját szakterületét érintve a hajléktalanellátás, lakhatási szegénység problémáiról. Az interjúk itt hallgathatók meg: 1.nap , 2.nap , 3.nap, 4.nap 5. nap

Megjegyzések egy törvényjavaslat kezdeményezéséhez

Gyorshír a parlament oldaláról: előterjesztés. Örömteli hír a szociális ágazatban dolgozóknak, hogy a két képviselő - Balog Zoltán és Lázár János - jegyezte törvényjavaslat a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilváníttatná. Ez jól hangzik, hiszen szinte minden ágazati érdekképviseleti szerv követelései között szerepel a béremelés mellett, hogy az erkölcsi megbecsülésünket is fejezze ki a mindenkori kormányzat ezzel a gesztussal. Eddig a jó hír, bár még meg is kellene szavaznia a parlamentnek persze. Azonban a feketeleves a javaslat második felében érkezik, frissen forrón: a törényjavaslat a Közszolgálati Tisztviselők Napját (július 1. ) kiveszi a munkaszüneti napok közül, azzal, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van 1 plusz munkaszüneti napot beiktatni, de ennek költségeit maguknak kell állni. Olyan, mintha összefüggés lenne a két dolog között, pedig nincs. Úgy tűnik, hogy Magyarország annyira szegény, hogy nem engedheti meg magának a központi költségvetés azt, hogy mind a szociális ágazatban dolgozók, mind pedig a közigazgatásban, az állam működtetésében dolgozók meg legyenek tisztelve 1-1 munkaszüneti nappal.

Az sem derül ki, hogy mi történik a kormánytisztviselőkkel, és az meg végképp rejtélyes, miért alázza meg a saját apparátusát e két miniszter kart karba öltve.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szolidáris a köztisztviselőkkel, és a kormánytisztviselőkkel, ezért azt kérjük a két miniszteri posztot is betöltő képviselőtől, hogy vonják vissza a törvényjavaslatuk azon pontjait, amely a közszolgálatban dolgozókat hátrányos helyzetbe hozza!

A Szociális Munka napja van ma

Ma van a Szociális Munka Napja. Két napja, sorozatban negyedszer, konferenciát rendeztünk partnereinkkel e jeles nap alkalmából: konferencia. Fontos témákról beszélgettünk, de az ünneplésre kevés idő jutott. 

Pedig van okunk ünnepelni, hiszen 93.000 ember dolgozik az ágazatban, akik mindent megtesznek azért, hogy a gondjaikra bízott életek, sorsok jobbra forduljanak.

Tesszük ezt nagyon komoly ellenszélben, erkölcsi és anyagi megbecsülés nélkül!

Tesszük ezt olyan társadalmi környezetben, ahol a szolidaritás az elesettekkel mintha kezdene eltűnni az értékek közül!

Tesszük ezt úgy, hogy a szakminisztérium egyik helyettes államtitkára szájából elhangzik olyan mondat, hogy ."..azok élnek utcán, akik ott akarnak élni.."!

Tesszük ezt ott, ahol az ágazat bérezése a miniszterünk szerint "javítandó", ehhez képest az elmaradásunk a közszféra más ágazataihoz képest az ágazati pótlékok ellenére is jelentős (egészségügy, oktatás)!

Tesszük ezt ott, ahol a szervezettség alig 6-7 %-os, miközben látható, hogy azok a szakmák, ágazatok tudnak hatékonyan tárgyalni, ahol komoly sztrájkpotenciál van, vagyis ennek többszöröse a szervezett munkavállalók aránya!

A fentiek alapján azt mondjuk: mindenképpen ünnepeljünk, mert ha ilyen körülmények között is elfogadható, sőt nagyon sok esetben kiemelkedő szakmai munkát végeznek a kollégáink a szociális gondozótól a több diplomás szociális szakemberekig, akkor bizony van okunk ünnepelni! De ha nem leszünk jobbak a saját érdekeink, és így az egész szakma érdekeinek érvényesítésében, akkor lehet, hogy a jövőben még ennyi okunk sem lesz ünnepelni.

Ez rajtunk múlik!

 

Pár gondolat a Semmelweis nap és a Köztisztviselők napja alkalmából

Ma két, a közszolgálatban dolgozó munkavállalói réteg ünnepnapja van. A SZÁD nevében üdvözöljük és elismerésünket tolmácsoljuk az egészségügyben dolgozó kollégáknak a Semmelweis nap alkalmából, valamint szintén elismerésünket fejezzük ki a köztisztviselőknek és kormánytisztviselőknek, mert a mai nap a köztisztvielők és kormánytisztviselők napja is!

Örömünkbe némi üröm vegyül, mivel létezik ugyan a Szociális Munka Napja, azonban jobb esetben díjakat adnak át néhány kollégának, de a szociális ágazatban dolgozó 90.000 ember nagy része semmit nem érez, és semmit nem kap a jeles nap alkalmából. 

A SZÁD ezért az alábbiakat követeli:

Az erkölcsi megbecsülésünk kinyilvánításaként, a Szociális Munka Napja (november 12-e) legyen a Semmelweis naphoz és a Köztisztviselők napjához hasonlóan munkaszüneti nap az ágazatban dolgozók számára!

Bemutatkoznak tisztségviselőink (3.rész)

Köves Ferenc vagyok, Pécsett születtem 1971-ben, jelenleg Budakalászon élek a családommal. Szociálpedagógus vagyok, 1994 óta dolgozom szociális területen. A kilencvenes évek közepén, az akkor formálódó szociális szakmában droghasználó fiatalokkal kezdtem munkámat, majd hajléktalanellátásban dolgoztam egy átmeneti szállón, illetve utcai szociális munkásként Pécsett. Ezek után barátaimmal létrehoztunk egy droghasználó fiatalokkal foglalkozó egyesületet, ahol nappali ellátást, telefonos segélyszolgálatot, prevenciós programokat, utcai szociális munkát, és – az országban az elsők között – tűcsere programot működtettünk. Az egyesület elnökeként a gyakorlati munka mellett vezetői feladatokat is elláttam: szakmai programot dolgoztam ki, pályázatokat írtam, kapcsolatot tartottam az önkormányzattal, társszervezetekkel. 

Budapestre költözésem után a továbbiakban is dolgoztam droghasználókkal, és  a hajléktalanellátásban is, valamint tettem egy kis kitérőt és a VIII. kerületi Gyermekjóléti Szolgálatnál belekóstoltam  gyermekvédelembe is. Emellett prevenciós programokban vettem részt, illetve tréningeket, esetmegbeszélő csoportokat tartottam és tartok szakembereknek. Jelenleg a Budapesti Módszertani Központ és Intézményeinél, mint szociális és mentálhigiénés munkatárs dolgozom – itt ügyeleti munkát végzek és csoportfoglalkozásokat tartok az ügyfeleknek.

A szakszervezeti mozgalommal 2011-ben kerültem kapcsolatba, amikor beléptem a SZTDSZ-be és megalapítottuk munkahelyemen, a BMSZKI-ban az alapszervezetünket, melynek titkárává választottak. 2013-ban elnökségi tagnak választott a kongresszus. Elnökségi tagként a határozott érdekképviseleti fellépést, és a szakszervezet érdekképviseleti funkciójának szakmai funkciókkal való bővítését tartottam a két legfontosabb célomnak. E célok megvalósításának egyik példája a nagy sikerű, a Szociális Munka Napja alkalmából szervezett, több mint 400 fős szakmai konferenciánk 2013-ban és 2014-ben, melynek szervezésében 2015-ben már a SZÁD színeiben vettem részt.

A szakszervezetek jelenlegi helyzete Magyarországon kritikus, hiszen a szocializmusból örökölt mechanizmusok alapján működve, az elmúlt 25 év alatt elvesztették tagságuk több mint felét. Saját példaként elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy mindig is élénken érdekelt a magunkért és kollégáinkért való kiállás, korábban nem tudtam arról, hogy hazánkban több, a szociális ágazatban dolgozókat tömörítő szakszervezet is létezik, ráadásul ezek közül az egyik pont a munkahelyemen. Nem mehetünk el a kérdés mellett, hiszen a szociális ágazat érdekérvényesítő képessége sokkal gyengébb, mint a rokon szakmákban.

Az általam elképzelt szakszervezet nem a nevében, hanem a napi működésében demokratikus, a kollégák érdekeinek képviselete mellett társadalompolitikai és szakmai kérdésekben is állást foglal. Olyan szakszervezetet szeretnék, ahol a vezetőknek élő, napi kapcsolata van az alapszervezetekkel, hogy a lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani számukra a munkáltatóval folytatott egyeztetéseik során. Célom továbbá, hogy határozottabban és egyértelműbben lépjünk fel a szociális szakma anyagi és erkölcsi megbecsülésének érdekében és gyorsabban reagáljunk az ágazatot érintő kormányzati döntésekre, tervezetekre. A fenti okok és a vázolt célok elérése hívta életre a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetét (SZÁD) melynek elnöke vagyok.

Videók a Szociális Munka napjáról

Már egy ideje elérhetőek a videók a Szociális Munka Napja 2015 elnevezésű konferenciánkról, most itt egy csokorban tekintheti meg mindenki, az is, aki nem tudott ott lenni velünk.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének javaslata a szociális terület bérrendezésére

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének javaslata a szociális terület bérrendezésére

Jelen iromány egy a lehetséges irányok közül, ami a közszolgáltatásban dolgozók bérrendezésére tett javaslatokat illeti. Javaslatunk alátámasztására, mindenekelőtt összehasonlítottuk a 3 legnagyobb humán szakmacsoport (oktatás, egészségügy, szociális ágazat) 2016-os bértábláit.

A szociális ágazat 2013-ban indított tárgyalásokat a kormánnyal, a bérek rendezésének igényével. Akkor megfogalmazódott, hogy az egészségügyi bértábla elérése legyen a minimum célkitűzés, és sajnos ebben is maximalizálódott a bérigény a későbbiek során megalakult Szociális Ágazati Sztrájkbizottság követelései között. Páran már akkor is látták, de a mai bérviszonyokat elemezve mindenki láthatja, hogy ez a követelés nagyon alatta maradt a tényleges igényeknek, és az alacsony presztízsű szakmánkat ismét az egészségügy mostohagyermekeként kezelte.

Mertünk szerények lenni.

Bérrendezési javaslatunk alátámasztására elkészítettük az oktatási, az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozók bruttó béreit összehasonlító diagramokat. Az ábrák a besorolás szerint járó bruttó összegeket mutatják, nem számoltunk a műszak - és munkahelyi pótlékokkal, valamint egyéb az egyes munkáltatók által biztosított juttatásokkal. Tartalmazzák azonban az ágazati pótlékokat.

A középfokú végzettségűek tekintetében (mi a D kategóriát választottuk ki az összehasonlításra, mert a pedagógusok esetében egy kategória van a középfokú végzettségűeknek, ellentétben a többi Kjt. hatálya alá tartozó közalkalmazottal)jól látható, hogy ez a kategória az egészségügyben dolgozók számára valamivel magasabb bérszínvonalat jelent a szociális szféra béreihez képest, míg a pedagógusok bére minimálisan 8.000-10.000 Ft-tal haladja meg a két ágazatét.

Kicsit más a helyzet a főiskolai végzettségek esetében, ahol a szociális ágazat bruttó bérei valamivel magasabbak, mint az egészségügyé, de itt az eltérés néhány ezer forintot jelent a kategóriák nagy részében a mi javunkra. A pedagógusok itt is toronymagasan elhúznak mindkét ágazathoz képest, van olyan besorolás, ahol akár bruttó 88.000 Ft-tal, de minimálisan bruttó 30.000 Ft-tal magasabb a pedagógusok fizetése már a pedagógus I. kategóriában is, főiskolai végzettség esetében.

Az egyetemi végzettségeket áttekintve láthatjuk, hogy itt már a szociális ágazat magasabb bruttó bérre számíthat, mint az egészségügy hasonló végzettségű szakemberei. (Az orvosokat ebbe nem számoltuk bele, mivel ők külön táblával rendelkeznek, ami jóval magasabb bérezést jelent, mint az egészségügy szakdolgozói bértábla.) A pedagógusbérekhez viszonyítva az egyetemet végzett szociális munkások bérét, minimálisan bruttó 37.000 Ft előnye van a pedagógusoknak.

Egyes újságok, hírportálok a KSH-ra hivatkozva olyan adatokat közöltek, amelyek irreálisan alacsony szintűnek, a minimálbérnél alig magasabbnak (nettó 71.000 Ft-nak) mutatták be a teljes szociális szakma 2015-ös átlagos munkabérét, és ezt szociális szakemberek és érdekvédők is valós adatnak tekintették. Szakszervezetünk megkereste a KSH-t és Költségvetési Felelősségi Intézetet, hogy segítsenek értelmezni a szociális ágazat nettó átlagbéréről a médiában közölt adatokat. Mindkét szervezet válaszolt, és részletes táblázatot bocsátott rendelkezésünkre.

A közölt adatokból nyilvánvaló, hogy ez a szám a közfoglalkoztatottak bére miatt ennyire alacsony, ugyanis szinte minden közfoglalkoztatottat ide számoltak, azaz azt is, aki egy önkormányzatnál takarított, árkot ásott stb., azaz semmiképpen nem szociális területen dolgozott. Az így kalkulált átlagbért nagy mértékben torzítja a közfoglalkoztatottak száma, mely közel másfélszerese a szociális területen dolgozók számának. A közfoglalkoztatottak nélküli nettó átlagbér a szociális területen 110.000 Ft körül mozgott 2015 második felében, amely még mindig jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagbértől!

Nézzük, hogy mennyi az átlagbér nemzetgazdasági szinten: a bruttó átlagkereset 258.300 Ft volt 2015 végén (KSH). Ehhez képest a szociális szférában főiskolai diplomával sem lehet elég hosszú ideig dolgozni ahhoz, hogy a jelenlegi tábla szerint – a 2015-ben kiharcolt szociális ágazati, valamint kiegészítő pótlékkal együtt! – a munkabér elérje a bruttó 240.000 Ft-ot! Középfokú végzettségű kollégáink pedig ennek csak a töredékét tudják megkeresni nyugdíjas korukig, D kategóriában 42 év munka után bruttó 179.204 Ft-ot. Nem mellékes, hogy a pedagógusok főiskolai diplomával 18 év után már megközelítik, pár száz forinttal elmaradva a nemzetgazdasági átlagbér összegét.

A nettó átlagbér nemzetgazdasági szinten, az adókedvezmények nélkül nettó 160.800 Ft. Ezt sem az egészségügyi, sem a szociális ágazat nem közelíti meg. Ugyan a szociális terület bérei többé-kevésbé elérik az egészségügyi bértábla számait, elmaradásunk meglehetősen nagy: megközelítőleg csak nemzetgazdasági átlagbér 69%-át visszük haza átlagosan.Állami alkalmazottakként, a közszféra munkavállalóiként emlegetett dolgozói tömegek, a jelenleg használatos terminus szerint a „nemzet közszolgái” titulust érdemelhetnék, legyenek akár pedagógusok, ápolók, szociális munkások vagy épp könyvtárosok.

Mi is lenne az a bérkövetelés, amivel a szociális ágazat, vagy akár a pedagógusok elégedettek lennének? Mi legyen az a közös nevező, amivel a jelenleg külön-külön tárgyaló/harcoló érdekképviseletek akár egyet is érthetnének?

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének javaslata a következő: legyen egy egységes,a közszolgáltatásokat, közfeladatokat ellátó munkavállalókra vonatkozó irányelv, amely alapján az adott szféra átlagbére ne legyen alacsonyabb a mindenkori nemzetgazdasági átlagbérnél. Ezen túl, az egyes szakmák speciális helyzetét figyelembe vevő tényezők (pszichoszociális ártalmak, fizikális megterhelés, stb.) alapján legyenek differenciálva az egyes ágazatokban a pótlékok, valamint az alapfizetések minden egyes kategóriában haladják meg a minimálbér összegét legalább 30 %-al, azaz a közfeladatot, közszolgálatot ellátó alkalmazottak, legyenek azok állami, önkormányzati, egyházi, non-profit szervezeteknél alkalmazásban állók, ne nyomorogjanak! Követelésként megfogalmazhatjuk, hogy a nemzetgazdasági átlagbért érje el azoknak a fizetése, akiknek a munkáltatója közvetlenül, vagy akár feladatátadással az állam!

Bemutatkoznak tisztségviselőink (2.rész)

Flaskár Melinda vagyok, 1981-ben születtem Bonyhádon. Az általános és a középiskola elvégzése után kerültem Budapestre, ahol 2003-ban liturgiatörténet-előadó, 2004-ben pedig szociális munkás szakon szereztem kitüntetéses főiskolai diplomát. Emellett dolgoztam különböző civil szervezeteknél hajléktalan családokkal, hajléktalan rehabilitációban, majd felnőtt értelmi sérültekkel.

A munka mellett mindig fontos volt számomra, hogy képezzem magam, ezért folyamatosan tanultam. 2006-ban szociálpolitikus kiegészítő levelező szakon szerzetem egyetemi diplomát, 2008-ban pedig kultúratörténet szakon. 2008-ban megszületett gyermekem Ede, aki most első osztályos. Ezt követően elvégeztem az ELTE TÁTK Társadalomtudományi Doktori Iskola Szociológia szakát Szociálpolitika szakterületen. Idén októberében védtem meg a disszertációt, doktori diplomám nemsokára kézhez kapom. A Doktori Iskola mellett tanítottam egy-egy évet a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, majd az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen. Közben folyamatosan dolgoztam a hajléktalanellátás területén, mint szociális és mentálhigiénés munkatárs. A szociális munkában találtam meg valódi hivatásom, ezért amikor Magyar Vöröskeresztben három és fél év tapasztalatot követően megbízott intézményvezetőnek neveztek ki, elkezdtem tevékenykedni a Bischitz Johanna Integrált Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központjában családgondozóként. Jelenleg ugyanitt tanácsadóként dolgozom.
A négy diploma és doktori fokozat ellenére úgy érzem megmaradtam egyszerű embernek, szociális munkásnak. Vidékről jöttem fel a nagyvárosba, szüleim egyszerű munkásemberek: édesanyám varrónő, édesapám vasbetonszerelő.
Éppen ezért a szociális szférán belül is a kétkezi munkát végző kollégák, gondozónők, technikai dolgozók problémáira vagyok a legérzékenyebb.
Ahogy a tanárok és az egészségügyi dolgozók kiharcolták a tisztességes bérezést nekünk is jogunk van ehhez. A szakszervezetek eddigi próbálkozásai kudarcot vallottak, illetve nem hoztak elég eredményt, ezért döntöttünk úgy, hogy egy új, dinamikus, az eddigieknél az érdekeinket erőteljesebben képviselő szakszervezetet hozunk létre. A szakszervezetünkben titkári pozícióra jelöltek és választottak meg.

Bemutatkoznak tisztségviselőink (1. rész)

Bai Béláné, Melitta vagyok, 45 éves, 25 éve házasságban élek, 2 egyetemista gyermekem van (orvosi és műszaki egyetem).
Szabadidőmben sokat sportolok, kirándulásokat szervezek, állandóan igyekszem mozgásban és jó társaságban lenni.
Érdeklődöm a természetes gyógymódok és életmód iránt.
A környezetemben rászorulókon mindig a legjobb tudásom szerint segítek.
A szociális ágazat iránti érzékenységet az anyatejjel szívtam magamba. Édesanyám 40 évig dolgozott ápolást-gondozást nyújtó fogyatékosokat ellátó intézményben, és alapító tagja volt a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének. 

Már gyermekkoromtól ismerem a közeget, ami mára az életem része.
Képesített postaüzemi forgalomellátóként érettségiztem, és rövid szakmai pályafutás után 1989-ben a Bonyhádi Szakosított Szociális Otthonban helyezkedtem el adminisztrátorként. 

Később a munkaköröm többször változott; ápoló, költőpénzkezelő lettem, és végül megtaláltam hivatásomat a mozgásterápiában.
Folyamatosan képezem magam a változó igények szerint, vagy az egyéni érdeklődésem miatt.
Szakszervezeti munkában 6 évig vettem részt titkárként az Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetében 2015 februárjáig, 1 évig a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozatában tevékenykedtem.
2015. január 22.-e óta alapító tagként a SZÁD elnökségi tagja vagyok.
Helyzetemből adódóan és az aktuális politikát tekintve én elsősorban az egyéni és kiscsoportos érdekvédelemre helyezem a hangsúlyt, hogy szűkebb környezetemben tudjak segíteni a kollégákon.
Az országos problémák megoldására mindenképpen többrétű, sokféle szociális területről érkező, különböző látókörű és képességű kollégák összefogására van szükség.

Tudom, hogy képesek vagyunk problémákat megoldani, és nagy dolgokat végrehajtani; ha mindenki képességeit és erősségeit felhasználva részt vesz a munkában.

Sztrájkon innen sztrájkon túl...

Köves Ferenc SZÁD elnök is részt vett többek között Boros Péterné (MKKSZ főtitkár), Szűcs Viktória (BDDSZ elnök) és Kiss László (FESZ) érdekvédők társaságában a Szociális Munka Napja 2015 című konferencia kerekasztal beszélgetésén.
A moderátor Udvarhelyi Tessza (Közélet Iskolája) volt.

A nemzet pótlékai

Kettős érzéssel olvastuk a hírt, hogy 2016-ban is folyósítják a szociális ágazatban dolgozók számára megállapított bérpótlékot, illetve bérkiegészítést.

Egyrészt örvendetes a kormányzat azon törekvése, hogy ne csak elviekben ismerje el munkánkat, hanem fontosnak tartsa a szakmánkban dolgozók anyagi megbecsülését is. Másrészt mélységesen csalódottak vagyunk, az alábbiak miatt:

Megalázó az ágazati bérpótlék alacsony mértéke, valamint a bérkiegészítés további folyósításának módja, miszerint az ágazatban dolgozók közel 1/3-a (főként a technikai dolgozók) továbbra sem részesül abból.

A pótlékok a kormányzat által korábban a „nemzet erőforrásainak” nevezett szociális szakemberek számára csak a bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot erősítik. Amennyiben valódi bérfejlesztés történt volna, akkor nem lenne szükség arra, hogy november 24-én bejelentsék azt, ami természetes kellene, hogy legyen: az elvégzett munkájukért a munkavállalók megkapják a bérüket!

Sajnálatos, de úgy tűnik, a „nemzet erőforrásainak” hivatástudata pótlékolással és kiegészítésekkel ismerszik el. Nemhiába a területen tapasztalható magas fluktuáció, és a szektorból való elvándorlás.

Mit is jelent ez számunkra, az ágazatban dolgozók számára hosszabb távon?

Az egy életen át végzett áldozatos és elhivatott szakmaisággal párosuló életút után a nyugdíjellátás olyan bérek után jár, ahol az alapbér egy diplomás pályakezdő esetében nem éri el bruttó 130.000 Ft-ot, és egy 20 éve dolgozó diplomás szakember alapbére sem éri el a bruttó 150.000 Ft-ot.

A technikai dolgozók és a szakképzett, de nem diplomás szakemberek bérének esetében a helyzet szintén katasztrofális. Sokan alapbérként a minimálbért kapják, akár 10-15 év munkaviszony után is, a szakképzett dolgozók pedig a garantált bérminimumot, sőt a kategória ugrás során az alapbérük nem nő.

Véleményünk szerint elengedhetetlen a közszolgálatban (szociális ágazat, oktatás, egészségügy, kultúra) dolgozók egységes, igazságos és összehangolt bérfejlesztése, mely a mindenkori minimálbér és garantált bérminimumhoz való indexálással minimum inflációkövető, a szakemberek valódi megbecsüléséről szól, amely figyelembe veszi és ellentételezi a szektorban dolgozókat érő, az átlagosnál magasabb pszichoszociális kockázatokat is.

Ezért kérjük a Kormányt, tegyen meg mindent azért, hogy a méltánytalan pótlékok helyett tisztességes bérrendezésre kerüljön sor a szociális ágazatban, és a közszolgáltatásban dolgozó több százezer munkavállalóra (oktatás, egészségügy, kultúra) is terjessze ki a méltányos bérfejlesztést.

Budapest, 2015. november 27.  
SZÁD - Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete